Több mint egy órát koriztunk, csak így nyolcan. Mondjuk amit mi Mírával műveltünk, az nem igazán nevezhető korizásnak: fogtuk egymás kezét, így tudtunk kapaszkodni valamibe és szép lassan, biztonságosan csúszkáltunk. És csak egyszer estünk el! Vagyis Míra megbotlott a saját lábába és mivel kapaszkodott belém én is eltaknyoltam. Velünk szemben a fiúk nagyon jól tudtak és egyszer sem estek el. Nem is néztem ki Gregékből, hogy tudnak korizni, de Kendalléken is meglepődtem. A jég csak a miénk volt, hiszen csak mi vagyunk ilyen idióták, hogy nyáron, 40 fokban nem strandra megyünk, hanem jégcsarnokba.
Egy óra korizástól nagyon meg tud szomjazni az ember és úgy tűnt, nem csak én gondolkoztam ezen.
- Mennyünk el valamit inni!- nyafogott Carlos.
- Jó ötlet, de előtte meg kéne állnunk. Míra te megtudsz állni?- néztem a barátnőmre.
- Ha egyszer odaérünk a pálya széléhez akkor igen- mondta, mert éppen a jég közepén araszoltunk a kijárat felé.
- Akkor menjünk gyorsan- és nekiindultunk, így már normális tempóban mentünk.
- Hallod a végén még belejöttök- röhögött Logan.
- Nem röhög, együtt érez- szóltam rá. Végül 3 perc(!!) alatt odaértünk a kijárathoz és már éppen mentem volna le a jégről, amikor Kendall visszahúzott. Kérdőn néztem rá.
- Megtanítalak megállni- mosolygott.
- Ti nem jöttök?- kérdezte Míra.
- Nem, de hozz nekem egy energia italt- mondtam.
- Nekem meg egy kólát!- kiabált utánuk Kendall.
- Okké!- kiáltott vissza Carlos.
- Na gyere!- nyújtotta a két kezét Kendall. Gondolkodás nélkül megfogtam a kezeit, így egymással szemben álltunk. Elkezdett hátrafelé korizni, én pedig csak siklottam a jégen.
- El fogunk esni- suttogtam alig hallhatóan.
- Nyugi nem fogunk. Csak bízz bennem- nézett a szemembe.
- Én nem benned nem bízok, hanem a kori tudásomban. Tuti magammal foglak rántani- röhögtem.
- Hát akkor elesünk. És?- nevetett.
- Na mutasd hogy kell megállni! Taníts mester!
- Nos, 3 féle képen lehet megállni, de neked elég a legkönnyebb. Csak annyit kell csinálnod, hogy az egyik korid elejét elkezded húzni a jégen, valahogy így- magyarázta, majd elengedte a kezeimet és megmutatta. Tényleg könnyűnek tűnt, aztán visszajött, újra elkezdett húzni és megpróbáltam. Hát nem éppen úgy sikerült ahogy gondoltam. Amint csak egy lábon álltam elvesztettem az egyensúlyom és éreztem, hogy el fogok esni. Erre még az is rárakott egy lapáttal, hogy leraktam a korim elejét, ami recés volt vagy milyen. Elkezdtem előre esni és becsuktam a szemem, hogy ne lássam. Nem is fájt annyira, mint gondoltam. Aztán kinyitottam a szemem és láttam, hogy nem estem el...Kendall elkapott. Ott voltam hozzá közel. Nagyon közel. Beszívtam az illatát. Tudtam, hogy ez a pillanat nem tarthat örökké. Pedig örültem volna neki.
- Köszi- mosolyogtam rá, miközben ő még mindig a kezeiben tartott.
- Ez csak természetes. És látod? Nem estünk el!- nevetett.
- Itt az....valamit megzavartunk? Mert akkor visszamegyünk- nézett ránk furán Greg, a háta mögött Míra pedig mosolygott, mint egy fogyatékos.
- Nem, dehogy.- mentem oda gyorsan az energia italomért.- Köszi.
- Menjünk haza, már elegem van a jégből!- nyavalygott Míra.
- Oké menjünk- egyezett bele mindenki.
A kisbuszban a felállás ugyan az maradt. A hátsó üléseken, ahogy hallottam mindenki jól el volt, csak mi, Kendallel voltunk végig csendben. És ezt más is észrevette.
- Miért vagytok ilyen csendben?- hajolt előre hozzánk Ádám.
- Csak elfáradtam a korizástól- válaszoltam.
- Akkor BTR maraton lefújva?- nézett rám Kendall.
- Nem, csak ha hazaértünk pihenek majd egy kicsit előtte.- mosolyogtam- Tényleg. Mikor érünk haza?
- Egy 20 perc.
És ez volt az utolsó dolog amit hallottam, mert bealudtam. Legközelebb, amikor kinyitottam a szemem, már a parkolóban voltunk és hála az égnek magamtól keltem fel, nem a fiúk keltettek. A bejárati ajtók előtt elköszöntünk a fiúktól és megbeszéltük velük, hogy egy óra múlva átjönnek és filmezünk. Úgy terveztem, hogy aludni fogok, de nem jött álom a szememre. Egy ideig forgolódtam, de aztán inkább kimentem a szobából megnézni mit csinálnak a többiek. És ahogy gondoltam. Persze, hogy a TV előtt tátották a szájuk. Nem csatlakoztamhozzájuk, hanen inkább felnéztem facbookra és instagramra. Nem lepődtem meg, hogy facebookon 4 barátnak jelölésem volt, instán pedig 4- en bekövettek. Egyértelmű volt, hogy a fiúk voltak. És láttam, hogy kedves Carlos felrakott rólam egy képet facebookra, amikor alszok. Ezért még kapni fog. Instagramon viszont egy eléggé szívenütő képet láttam. Vivi kirakta azt a képet amin Kendallel van a stadionban Míráék edzésén. Alá pedig ezt írta: "Tudom, hogy szeretsz... ;)"
Az ilyen normális? Mert szerintem nem. Na mindegy, inkább kiléptem a közösségikről és hirtelen felindulásból elővettem az ágyam alól a gitárom és csak úgy random elkezdtem énekelni azt a számot ami eszembe jutott. Ani nem volt más, mint Mr. Missh- től a Veled érzem.
"Veled érzem minden szép lesz, hidd el nekem szánt az ég. Bármerre sodor az élet mindig hozzád fúj a szél. Csókod ízét érezném, mert veled szép a világ. Amit érzek nincs rá szó, veled jó, veled jó, veled jó."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése