13.rész Augusztus 14. 10:55 kedd

 Miután Míra megnyugtatott, mi is elmentünk átvenni a korinkat, mert a fiúk már a jégen voltak. Amikor jöttünk ki a melegedőből, pont velünk szembe jöttek be a szinkronkorisok, és egy nem túl jó beszélgetésfoszlányt kaptunk el.
- Láttad azt a 4 fiút a jégen? Esküdni mernék, hogy az a BTR- mondta egy szőkés- barna hajú lány.
- Stoppolom a szöszit!- röhögött egy vörös hajú.  Ez a mondat után leesett az állam. Ja, hogy ez csak így megy? Stoppolom...
- Visszamegyünk?- kérdezte széles mosolyra húzva a száját a szőkés- barna.
- Ez csak természetes. Gondolj bele mekkora hír lenne belőle, ha összejönnénk. De előtte igyunk valamit, mert szomjan halok- köhögött a vöri és elmentek a büfébe.
- Hogy ez mekkora egy ribanc! Ki akarja használni Kendallt!- mondtam dühösen Mírának.
- Jó jó jó. Nyugodj le egy kicsit. Mit akarsz tenni?- kérdezte a barátnőm előre félve a választól.
- Csak a szokásosat. Kicsit megalázom- mosolyogtam gonoszul.
- Végre valakivel kicseszhetünk!- örömködött. Hát mindenkinek másnak örül. Én annak, hogy ha a tervem sikerül, a csaj eláshatja magát szégyenében, Míra meg szimplán annak, hogy szívathat valakit. Fent a jégen volt még pár szinkronkoris és odamentem az egyikhez.
- Szia, bocsi a zavarásért, csak azt szeretném megkérdezni, hogy az a vörös hajú csapattársad milyen ugrást vagy mit nem tud megcsinálni?- kérdeztem a számomra szimpatikus lánytól.
- Kármenre gondolsz?
- Ahha, biztos.
- Csak a Rittberget nem tudja. Azt mondjuk egyikünk se, de ő ideges lesz tőle.
- Köszi örök hála- köszöntem meg a csajnak, és odamentünk a fiúkhoz.
- Azt hittük már lehúztátok magatokat a WC-n- röhögött James.
- Haha nagyon vicces- mondta Míra. És igen. Ahogy gondoltam. Kármen már ott is volt előttünk és éppen össze- vissza ugrált. A fiúk pedig nem igazán figyeltek rá. Ezt viszont nem gondoltam volna, hogy a fiúk nem fognak rá felfigyelni. Jobban alakult a dolog mint gondoltam. Aztán odajött a vöröske.
- Sziasztok fiúk! Ti véletlen nem a Big Time Rush vagytok?- kérdezte széles mosollyal a száján. Ó, tehát mi Mírával láthatatlanok vagyunk?
- De, mi vagyunk- bólintott Kendall.
- El sem hiszitek mekkora rajongótok vagyok- adta magát a csaj.
- Tényleg? És akkor hogy hívják őket?- kérdezte Míra. Kármen szúrós szemmel hátranézett ránk és elkezdte sorolni:
- Carlos, Logan, James és Kendall.
Ahham, majdnem jó, csak a sorrend James, Kendall, Logan és Carlos. A fiúk már szóra nyitották volna a szájukat, de intettem nekik, hogy majd én.
- Igen, ő James, Kendall, Logan és Carlos. De nem baj, majd legközelebb összejön- mondtam tettetett együttérzéssel.
- Én a helyedbe meg se szólalnék ilyen alakkal- vágott vissza.
- Én kérek elnézést, hogy nem vagyok 40 kiló. És mellesleg izom az a kicsi, amitől nem vagyok pálcika. És ahogy látom az neked nincs. Egy normális fekvőt nem tudnál lenyomni.
Szerintem tökre igazam volt, mert nem vagyok dagadt se, és pálcika se. Pont jó. 57 kg és 168 cm. Nekem megfelel. Csak ettől kicsit elment az önbizalmam. Mert Kármen alapból szép, nagyon szép. És az alakja is jó, és csak azért mondtam, hogy pálcika, mert ez jutott eszembe.

- Na mert te le tudsz nyomni egyet is- forgatta a szemeit Kármen.

- Én tudok fekvőzni, te pedig úgy hallottam meg tudsz csinálni egy Rittberget- mosolyogtam gonoszul.

- Igen tudok- húzta ki magát.

- Akkor hajrá- álltam kicsit hátrébb. És ahogy gondoltam. Elindult a jégen.

- Mi az a Ritt izé?- súgta oda Logan.

- Nem tudom, de ez vicces lesz- mosolyogtam önelégülten. A vöri nekiindult, ugrott és elesett leérkezéskor. Aztán még vagy hatszor megpróbálkozott vele, de mind a hatszor elesett. Végül dühösen, tiszta jeges gatyában odajött hozzánk. Alig bírtuk visszatartani a nevetést.

- Ezt direkt csináltad! Tudtad, hogy ez nem megy!- dühöngött.

- Csak beletrafáltam- röhögtem.

- Hadd mutassak olyat, ami megy is! Én vagyok a csapat legjobb korisa!- fordult Kendall felé.

- Nyugi, elhiszem. Nem is gondolltam volna, hogy a 10 éveseknél korizol- röhögött Kendall.

- Haha de vicces mindkettőtök. Már majdnem röhögtem. 

- Én a helyedbe nem rontanám a helyzetet tovább, így is eléggé leégetted magad- szált be a "beszélgetésbe" Míra is.

- Hol láttál kérdőjelet?- fordult Mírához Kármen.

- Adok vödröt,

hord el magad- mondtam neki, mert már nagyon irritált a jelenléte.

- Rendben, elmegyek. Ha ők is akarják- mutatott hátra a fiúkra. A fiúk annyira elkezdtek nevetni, hogy konkrétan könnyeztek.

- Azt hiszem ez egy igen- nevettem gonoszul.

- Hát oké. Nem tudod Kendall mit veszítettél. De van más helyes sztár is, akitől híres leszek- fordult sarkon és elment. Egy darabig csak lesajnálóan néztünk utánna, aztán elnevettük magunkat.

- Ezt csak ki akart használni?- kérdezte Kendall.

- Ja, valahogy úgy- bólintott Míra.

- Hééé! Ti is csak azért lógtok velünk, hogy híresek legyetek?- kapott észbe James.

- Had emlékeztesselek titeket, hogy ti lógtok velünk, és nem mi veletek- kérte ki magának Míra.

- Nem, ti lógtok velünk- szállt be a kezdődő balhéba Carlos.

- Hjaj! Ti jöttetek át, amikor Spongebobot néztünk, és ti jöttetek el velünk futni is- szóltam bele végül én is.

- Ez így nem ér!- csattant fel Carlos, mert erre már nem tudott mit mondani. Mielőtt bárki bármit is mondhatott volna, Greg és Ádám korizott oda hozzánk.

- Ti meg hol voltatok?- kérdeztem.

- Büfébe, lányoknál és megint büfébe- adott gyors választ Ádám.

- És sikerült felszednetek valakit?- érdeklődött Míra röhögve.

- Hát nem nagyon, mert kólát ittam és, véletlen odaböfögtem a lányok arcába. Aztán idefele megkérdeztem egy vörös hajút, hogy nem e akar meginni velem valamit, de visszakérdezett, hogy híresek vagyunk e. Mi mondtuk, hogy nem, erre ő válaszul csak morgott valamit- mesélte Greg, mi pedig szakadtunk a röhögéstől. Még Gregék is, pedig ők nem is tudták, hogy min nevetünk. 

12. rész Augusztus 14. 9:21 kedd

Miután elmentünk anyámtól egyáltalán nem volt bűntudatom. Az a legkevesebb amivel tartozik, hogy elviseli a viselkedésem. Nem én vagyok alkoholista, nem én voltam rossz anya, nem én vagyok az az ember aki a gyerekének a barátait hibáztatja azért, mert a gyerek elköltözött. És még neki áll följebb, mert azt mondtam, hogy még mindig iszik, ami igaz. De ami a legjobban bánt, hogy a szemembe hazudik. Elég szép. Nem az anyák gyöngye az egyszer biztos. Velem és anyámmal szemben pedig ott van apa és az én kishúgom, Laura.
A mi szenvedésünkkel szemben az ő tökéletes életük. Amit minden családi össze jövetelnél apám anyja mindig a szemünkre hány. Igen az öreganyámat is tök imádom, főleg amikor arról kezd el beszélni, hogy "milyen problémás vagyok" meg "úgy nézek ki, mint egy idióta ezzel a hajjal". Nem is beszélve az apámról, aki konkrétan átnéz rajtam. A húgom meg olyan amilyen. Egyfolytában pasizik, és ami a legrosszabb, hogy még sikerül is neki, mert hogy igen, eléggé szép. És a fiúkkal csak játszadozik. Egyszer együtt van valakivel, aztán dobja, jön egy másik, aztán azt is dobja, és jön vissza az első. Na igen, ezért van bűntudatom. Ott kellett volna lennem mellette, és felkészíteni az életre. Lehet, akkor minden máshogy lett volna. De mivel az időt nem lehet visszaforgatni, azt már soha nem tudjuk meg, mi lett volna ha...
Efféle gondolatok kavarogtak a fejemben, amikor Kendall megállított.Hogyan veszi észre mindig amikor valami bajom van?
- Mi van veled ma? Nemrég még mosolyogtál, most meg olyan fejet vágsz, mintha elment volna az életkedved.
- Csak gondolkoztam.- erőltettem egy mosolyt az arcomra. És igaza van. Miért is vagyok szomorú? Nincs anyám. Nincs apám. Nincs testvérem. Na és? Miért azt nézem amim nincs? Inkább a jót kéne látnom. Vannak igaz barátaim, akik pótolják a családomat. Mire van még szükségem? Semmire.- De csak hülyeségek.

- Akkor jó- nézett a szemembe mosolyogva. De ez csak egy pillanatig tartott, mert már indult is Logan után.
- Hé!- kaptam el a karját.- Köszi.
- Mégis mit?- kérdezte, mert nem igazán értette, hogy ezt most mire is mondom.
- Ha te azt tudnád...- nevettem. És ezt tényleg így gondoltam, mert csupán egy mondatától felvidultam.
Otthon indulás előtt még gyorsan felvettem egy leginget (azért, hogy ne nézzek ki olyan hülyén rövidgatyában és korcsolyában) és beleraktam a korim egy sport táskába.
- Megyünk?- kérdeztem a többiektől az ajtóban állva.
- Mindjárt, csak Kendall még nem ért vissza- válaszolt Greg.
- Hova ment?- érdeklődtem.
- Azt mondta elugrik valamiért, de siet vissza- mondta Logan. És miután Logan ezt kimondta, belépett az ajtón az emlegetett szamár is.
- Mehetünk- jelentette ki ünnepélyesen Kendall. Lent a parkolóban, nem találtam sehol a kocsiját, amire azért szükségünk lett volna, mert gondolom senki sem akart buszozni.
- Mivel megyünk?- kérdeztem hunyorogva, mert a nap éppen a szemembe sütött.
- Tádááá!- mutatott egy 9 személyes kisbuszra Kendall.
- Ezt meg honnét szerezted?- ámult el Míra.
- Kölcsönvettem a menedzserünktől.
- Tehát elloptad- egyszerűsítette le James.
- Ki minek nevezi- nevetett  Kendall. A korikat bedobtuk a csomagtartóba és beszálltunk a kisbuszba. A felállás az volt, hogy Kendall vezetett, én mellette ültem elől, a középső sorban Carlos, Greg és Ádám, leghátul pedig James, Míra és Logan. Pár perc alatt olyan hangzavar keletkezett, hogy a saját hangomat alig hallottam. Alapból hangosan szólt a zene a rádióból, és még ehhez jött az, hogy Carlos és James megint veszekedett, én Mírával próbáltam kommunikálni, Logant pedig Greg és Ádám piszkálta azzal, hogy összeborzolták a tökéletesen beállított haját, Kendall pedig próbált minket fegyelmezni, így ő is üvöltött. Végül már én is próbáltam csendet teremteni, ami egy megafonnal sikerült, amit az ülés alatt(!!) találtam. Beindítottam rajta a szirénát, ami meglehetősen hangos volt. Erre mindenki elhallgatott.
- Köszönöm- mondta Kendall. Válaszul csak rámosolyogtam. Istenem mennyit mosolygok csak úgy, mióta itt vannak a fiúk. Ezt váltja ki belőlem a szerelem.
- Ez azzz! Megtaláltad a megafonom! Hol volt? Már hiányzott. De a sisakom jobban hiányzik- váltott át Carlos hirtelen boldogból szomorúra és elkezdett szipogni.
- Itt volt az ülés alatt. De milyen sisakról beszélsz?- kérdeztem, miközben hátraadtam neki a megafonját.
- A sisakom, ami a sorozatunkban is mindig rajtam van, de valaki- nézett itt szúrós szemmel Jamesre,- LA-ban hagyta.
- Állj! Nektek van sorozatotok is?- kerekedett el a szemem.
- Nem igaz, hogy nem láttad még a sorozatunkat!- háborodott fel Logan.
- 2 napja azt se tudtam, hogy léteztek!- röhögtem.
- Jogos. De a sorozatunkat akkor is látnotok kell. Majd ha hazaértünk megnézünk egy pár részt- mondta Kendall.
- Megbeszéltük!- kiabált előre Míra. Az út további részében én zenéthallgattam (Avril Lavigne egyik albumát végig hallgattam). Végül mire odaértünk teljesen bealudtam. A fiúk pedig viccesnek találták, hogy a megafont a fülemhez rakták, és annak a szirénájával keltettek, amikor odaértünk. Nem volt a legjobb ötlet a kezükbe adni.
- Köszi az ébresztést, de ennél még az is jobb lett volna, ha megpofoztok.- dünnyögtem. És Ádámnak nem is kellett több, persze, hogy megpofozott.- Mondom ha azzal keltetek, és nem most pofoztok meg.
- Bocs, ezt nem hagyhattam ki- röhögött Ádám. Amikor bementünk a jégcsarnokba, nem lepődtem meg, hogy rajtunk kívül csak korunkbeli szinkronkorisok edzettek. Szép szinkronkorisok. Hogy mi lesz itt...
- Míra, el kell mennem WC-re- mondtam célzás képpen Mírának, hogy beszélni szereték vele. Csak ő ezt nem éppen értette.
- Menj.
- Hajh! Akkor átfogalmazom. Míra, gyere el velem WC- re.
- Ja, megyek- értette meg a helyzetet. Otthagytuk a fiúkat és elindultunk valamerre, de mivel ebben a csarnokban még soha nem voltam nem találtunk WC- t, így megelégedtünk egy takarítószertárral.
- Bepánikoltam, segíts!
- Te. Bepánikoltál. Mégis mitől?- nevetett Míra.
- Itt van egy tucat gyönyörű, szinkronkoris lány. Meg a négy fiú. A lányokat pedig nem fogja zavarni, hogy mi is itt vagyunk! Az összes egoista, azt hiszik megkaphatnak mindent! Most mond, hogy nem lennél féltékeny és dühös, ha odamenne az egyik Jameshez "barátkozni"!- mondtam talán kicsit a kelleténél hangosabban, mert Míra befogta a számat.
- Figyelj! Én odamennék hozzájuk, és megmondanám nekik, hogy ellehet húzni- próbált nyugtatni Míra, de én nem igazán figyeltem rá, mert a saját gondolataimmal voltam elfoglalva és folytattam a mondandóm.
- Te jó ég! És mi van, ha Kendallnek bejön az egyik, és a csajnak is Kendall?! Összejönnek, később összeházasodnak, meghívnak az esküvőjükre, én meg majd bőgök. Aztán amikor nem tudnak majd vigyázni a két gyerekükre, mert valami díjátadóra mennek, áthozzák őket nekem, hogy vigyázzak rájuk. Felnőnek a gyerekeik, ők ketten kiköltöznek vidékre, ahol szépen megöregednek együtt, és én már csak Kendall sírjának fogom tudni elmondani mit éreztem iránta- mondtam kicsit hisztérikusan. Mert ez megtörténhet. Vagy nem?
- Istenem! Te tényleg szerelmes vagy!- kiabálta Míra.
- Kussolj már be!- ordítottam rá én is.
- Egyébként ez lehetetlen. Alapból, csak ma egy pár órát leszünk Pesten, utána Fehérváron leszünk végig. Vasárnap a fiúk pedig mennek az ország másik felébe koncertezni, azután pedig vissza Los Angelesbe. Legrosszabb esetben a lányok koppannak egyet! Térj már észhez!- rángatott meg a két vállamnál fogva Míra. És talán igaza lehet. Így most egy kicsit megnyugodtam.
- Oké, köszi. Ez sokat segített- köszöntem meg neki.
- Mire valók a barátok, ha nem erre?- mosolygott rám Míra.

11. rész Augusztus 14. 8:17 kedd

Így, hogy négyfelé váltunk elég hamar végeztünk. Miután kifizettük nehezen, de bepakoltunk mindent a csomagtartóba, majd indulhattunk haza.

- Halljátok majdnem a fele megmaradt a pénznek- számolgattam.

- Akkor mehetünk enni valamit, mert már marha éhes vagyok- nyavalygott Ádám.

- Te vagy marha, nem az éhség, mert nem fogunk elmenni gyorsétterembe. Szerinted miért vásároltunk?! Majd főzünk valamit- mondta Míra.

- Ti tudtok főzni?- kerekedett el Logan szeme.

- Ahham. Melegszendvicset, palacsintát, tejberizst. Ilyen alapvető dolgok mennek- bólogattam. Az út további részében csak azon veszekedtünk, hogy a melegszendvicset nem főzni kell... 

Otthon aztán kezdetét vette a nagy vita, hogy mit csináljunk reggelire.

- Legyen palacsinta! Lécci!- kérlelt Carlos csillogó szemekkel.

- Ne! Tejberizs!- kiabálta Greg.

- Na jó. Tudjátok mit? Mindenki azt eszik amit csinál magának- jelentettem ki, mert már elegem volt ebből. A fiúk ennek nem nagyon örültek, mert ugye egyikük se tud  főzni. De mi Mírával feltaláltuk magunkat, így csináltunk egy kis adag palacsintát vaníliapudinggal. Mondjuk nem bírtuk nyugodtan enni, mert a fiúk egyfolytában kérni akartak belőle, de nem adtunk nekik. Haha. De gonoszak vagyunk. Végül Kendall, Greg, Ádám, Logan és James gabonapelyhet evett, Carlos pedig üres kenyeret vízzel.

- Carlos miért nem eszel gabonapelyhet?- kérdeztem végül.

- Mert nem hagytak, és így ezt kell ennem!- mondta dühösen.

- Ugye tudod, hogy 3 vagy 4 zacsival vettünk?- nézett rá Míra.

- Ajjh! Szólhattatok volna előbb is- állt fel Carlos és kiment a konyhába, hogy öntsön magának gabonapelyhet. 

Mi kaja után úgy elteltünk Mírával, hogy legszívesebben elaludtunk volna, de a többiek persze nem hagyták. Énekeltek, ugráltak, párnával dobálóztak. Mint az oviban.

- Hagyjatok már aludni!- kiáltottam végül.

- Nem hagyunk, mert nem csináltatok nekünk kaját- vigyorgott gonoszan Greg.
- Jól van, te akartad- álltam fel az ágyról, és éppen készültem ráugrani Gregre, de Logan félbeszakított.
- Ugyan már, az erőszak nem old meg semmit- állt oda közénk.
- Azt hiszed?- néztem rá.
- Logannek igaza van. Inkább menjünk el korizni- javasolta Kendall.
- Úgy érted görkorizni?- nézett rá furán Míra.
- Nem, jégkorizni- mondta tök komolyan.
- Nyáron? De csak Budapesten van nyári koripálya- mondta Ádám.
- Akkor odamegyünk.
- Rendben, de nekem át kell mennem anyához a korimért- szomorodtam el. Láttam, hogy Logan rámnéz, majd Kendall ránéz Loganra, olyan "valamiből kimaradtam" nézéssel.
- Elmondhatom?- kérdezte Logan.
- Mégis mit?
- Nincs ebben semmi titok. Csak annyi, hogy anyámmal nem igazán jó a kapcsolatom és 2-3 hónapja nem találkoztunk. És most nem tudom milyen lesz újra látni, vagy hogyan fog fogadni, hogy csak a korimért mentem- magyaráztam el röviden a dolgokat.
- Figyelj, ha nem akarsz át menni, akkor majd bérelünk- ajánlotta fel Kendall.
- Nem, inkább átmegyek. Jobb előb, mint később.
- Megyünk mi is- mondta Logan.
- Jó, de Míra ti inkább ne. Tudjátok, hogy azt hiszi ti vettetek el tőle- húztam el a számat.
- Akkor megyek én is- csatlakozott hozzánk Kendall.
- 10 perc és itt vagyunk- köszöntem el a többiektől. Miután kimentünk a lakásból Kendall beugrott hozzájuk a telójáért, így mi Logannal a lépcsőházban vártunk.
- Miért kérdezted meg, hogy elmondhatod- e Kendallnek?- néztem Loganre.
- Nem tudtam el akarod- e mondani nekik és, gondoltam nem szeretsz róla beszélni- magyarázta.
- Hát...köszi. És igazából az tény, hogy nem szeretek róla beszélni, de azért örülök is neki, hogy ti tudjátok, mert már most nagyon jó barátnak gondollak titeket.
- Na mehetünk- jött ki a lakásból Kendall.
Anya kb. 3 percre lakik tőlünk (egy utcával arrébb), így nem kellett sokat gyalogolnunk. Mivel még mindig van a lakásához kulcsom, nem is sejtette, hogy megyek hozzá. És igazából ha valaki azt mondja nekem 15 perccel ezelőtt, hogy anyámhoz ma önszántamból át fogok menni, akkor kiröhögöm. Amikor felértünk a 4. emeletre, a bejárati ajtó előtt vettem egy nagy levegőt, és bementem.
- Szia anya- mondtam nem túl lelkesen. A fiúk csak motyogtak valami jó napot félét és megálltak a bejárati ajtóban. Én elindultam anya szobája felé. Közben láttam a folyosón egy pár sörösüveget is, de próbáltam nem figyelni rá. Anyám az ágyában feküdt és aludt. Szerintem teljesen kiütötte magát... és még csodálkozik, hogy elköltöztem. Odaálltam az ágy mellé és elkezdtem gyengén ütögetni a vállát. És ahogy gondoltam, erre nem kelt fel. Majd elkezdtem szólongatni, de erre sem. Majd ordítottam egyet, hogy "kelj fel". Na, ezt meghallotta.
- Szandra?- nézett rám kómás fejjel.
- Örülök, hogy megismered a gyereked...
- Szólhattál volna, hogy jössz- kelt ki az ágyból és magára vette a köntösét.
- Nyugodj meg, nem hozzád jöttem, csak a korimért. És amúgy se akartam megzavarni az iszogatásodat- indultam el a bejárati szekrény felé azzal a szándékkal, hogy megkeressem a korcsolyám.
- Ugyan már. Miket beszélsz össze. Már hetek óta nem iszok- mentegetőzött.
- Jajj kérlek ne próbálj meg átverni. Ömlik belőled a piaszag.
- Kikérem magamnak, hogy beszélsz az anyáddal?- háborodott fel. Végre megtaláltam a korim és kinyitottam az ajtót, de azért még visszafordultam hozzá egy mondat erejéig.
- Te az anyám? Ez vicces. Egy kutya jobban felnevelt volna- azzal becsaptam magam mögött az ajtót.
- Ez nem volt kicsit durva?- kérdezte Kendall.
- Lehet. De ha a te anyád lenne, te is így bánnál vele- válaszoltam, és elindultam haza. A fiúk pedig csak csendben követtek. Talán kicsit meglepő volt nekik ez a jelenet.