11. rész Augusztus 14. 8:17 kedd

Így, hogy négyfelé váltunk elég hamar végeztünk. Miután kifizettük nehezen, de bepakoltunk mindent a csomagtartóba, majd indulhattunk haza.

- Halljátok majdnem a fele megmaradt a pénznek- számolgattam.

- Akkor mehetünk enni valamit, mert már marha éhes vagyok- nyavalygott Ádám.

- Te vagy marha, nem az éhség, mert nem fogunk elmenni gyorsétterembe. Szerinted miért vásároltunk?! Majd főzünk valamit- mondta Míra.

- Ti tudtok főzni?- kerekedett el Logan szeme.

- Ahham. Melegszendvicset, palacsintát, tejberizst. Ilyen alapvető dolgok mennek- bólogattam. Az út további részében csak azon veszekedtünk, hogy a melegszendvicset nem főzni kell... 

Otthon aztán kezdetét vette a nagy vita, hogy mit csináljunk reggelire.

- Legyen palacsinta! Lécci!- kérlelt Carlos csillogó szemekkel.

- Ne! Tejberizs!- kiabálta Greg.

- Na jó. Tudjátok mit? Mindenki azt eszik amit csinál magának- jelentettem ki, mert már elegem volt ebből. A fiúk ennek nem nagyon örültek, mert ugye egyikük se tud  főzni. De mi Mírával feltaláltuk magunkat, így csináltunk egy kis adag palacsintát vaníliapudinggal. Mondjuk nem bírtuk nyugodtan enni, mert a fiúk egyfolytában kérni akartak belőle, de nem adtunk nekik. Haha. De gonoszak vagyunk. Végül Kendall, Greg, Ádám, Logan és James gabonapelyhet evett, Carlos pedig üres kenyeret vízzel.

- Carlos miért nem eszel gabonapelyhet?- kérdeztem végül.

- Mert nem hagytak, és így ezt kell ennem!- mondta dühösen.

- Ugye tudod, hogy 3 vagy 4 zacsival vettünk?- nézett rá Míra.

- Ajjh! Szólhattatok volna előbb is- állt fel Carlos és kiment a konyhába, hogy öntsön magának gabonapelyhet. 

Mi kaja után úgy elteltünk Mírával, hogy legszívesebben elaludtunk volna, de a többiek persze nem hagyták. Énekeltek, ugráltak, párnával dobálóztak. Mint az oviban.

- Hagyjatok már aludni!- kiáltottam végül.

- Nem hagyunk, mert nem csináltatok nekünk kaját- vigyorgott gonoszan Greg.
- Jól van, te akartad- álltam fel az ágyról, és éppen készültem ráugrani Gregre, de Logan félbeszakított.
- Ugyan már, az erőszak nem old meg semmit- állt oda közénk.
- Azt hiszed?- néztem rá.
- Logannek igaza van. Inkább menjünk el korizni- javasolta Kendall.
- Úgy érted görkorizni?- nézett rá furán Míra.
- Nem, jégkorizni- mondta tök komolyan.
- Nyáron? De csak Budapesten van nyári koripálya- mondta Ádám.
- Akkor odamegyünk.
- Rendben, de nekem át kell mennem anyához a korimért- szomorodtam el. Láttam, hogy Logan rámnéz, majd Kendall ránéz Loganra, olyan "valamiből kimaradtam" nézéssel.
- Elmondhatom?- kérdezte Logan.
- Mégis mit?
- Nincs ebben semmi titok. Csak annyi, hogy anyámmal nem igazán jó a kapcsolatom és 2-3 hónapja nem találkoztunk. És most nem tudom milyen lesz újra látni, vagy hogyan fog fogadni, hogy csak a korimért mentem- magyaráztam el röviden a dolgokat.
- Figyelj, ha nem akarsz át menni, akkor majd bérelünk- ajánlotta fel Kendall.
- Nem, inkább átmegyek. Jobb előb, mint később.
- Megyünk mi is- mondta Logan.
- Jó, de Míra ti inkább ne. Tudjátok, hogy azt hiszi ti vettetek el tőle- húztam el a számat.
- Akkor megyek én is- csatlakozott hozzánk Kendall.
- 10 perc és itt vagyunk- köszöntem el a többiektől. Miután kimentünk a lakásból Kendall beugrott hozzájuk a telójáért, így mi Logannal a lépcsőházban vártunk.
- Miért kérdezted meg, hogy elmondhatod- e Kendallnek?- néztem Loganre.
- Nem tudtam el akarod- e mondani nekik és, gondoltam nem szeretsz róla beszélni- magyarázta.
- Hát...köszi. És igazából az tény, hogy nem szeretek róla beszélni, de azért örülök is neki, hogy ti tudjátok, mert már most nagyon jó barátnak gondollak titeket.
- Na mehetünk- jött ki a lakásból Kendall.
Anya kb. 3 percre lakik tőlünk (egy utcával arrébb), így nem kellett sokat gyalogolnunk. Mivel még mindig van a lakásához kulcsom, nem is sejtette, hogy megyek hozzá. És igazából ha valaki azt mondja nekem 15 perccel ezelőtt, hogy anyámhoz ma önszántamból át fogok menni, akkor kiröhögöm. Amikor felértünk a 4. emeletre, a bejárati ajtó előtt vettem egy nagy levegőt, és bementem.
- Szia anya- mondtam nem túl lelkesen. A fiúk csak motyogtak valami jó napot félét és megálltak a bejárati ajtóban. Én elindultam anya szobája felé. Közben láttam a folyosón egy pár sörösüveget is, de próbáltam nem figyelni rá. Anyám az ágyában feküdt és aludt. Szerintem teljesen kiütötte magát... és még csodálkozik, hogy elköltöztem. Odaálltam az ágy mellé és elkezdtem gyengén ütögetni a vállát. És ahogy gondoltam, erre nem kelt fel. Majd elkezdtem szólongatni, de erre sem. Majd ordítottam egyet, hogy "kelj fel". Na, ezt meghallotta.
- Szandra?- nézett rám kómás fejjel.
- Örülök, hogy megismered a gyereked...
- Szólhattál volna, hogy jössz- kelt ki az ágyból és magára vette a köntösét.
- Nyugodj meg, nem hozzád jöttem, csak a korimért. És amúgy se akartam megzavarni az iszogatásodat- indultam el a bejárati szekrény felé azzal a szándékkal, hogy megkeressem a korcsolyám.
- Ugyan már. Miket beszélsz össze. Már hetek óta nem iszok- mentegetőzött.
- Jajj kérlek ne próbálj meg átverni. Ömlik belőled a piaszag.
- Kikérem magamnak, hogy beszélsz az anyáddal?- háborodott fel. Végre megtaláltam a korim és kinyitottam az ajtót, de azért még visszafordultam hozzá egy mondat erejéig.
- Te az anyám? Ez vicces. Egy kutya jobban felnevelt volna- azzal becsaptam magam mögött az ajtót.
- Ez nem volt kicsit durva?- kérdezte Kendall.
- Lehet. De ha a te anyád lenne, te is így bánnál vele- válaszoltam, és elindultam haza. A fiúk pedig csak csendben követtek. Talán kicsit meglepő volt nekik ez a jelenet.