12. rész Augusztus 14. 9:21 kedd

Miután elmentünk anyámtól egyáltalán nem volt bűntudatom. Az a legkevesebb amivel tartozik, hogy elviseli a viselkedésem. Nem én vagyok alkoholista, nem én voltam rossz anya, nem én vagyok az az ember aki a gyerekének a barátait hibáztatja azért, mert a gyerek elköltözött. És még neki áll följebb, mert azt mondtam, hogy még mindig iszik, ami igaz. De ami a legjobban bánt, hogy a szemembe hazudik. Elég szép. Nem az anyák gyöngye az egyszer biztos. Velem és anyámmal szemben pedig ott van apa és az én kishúgom, Laura.
A mi szenvedésünkkel szemben az ő tökéletes életük. Amit minden családi össze jövetelnél apám anyja mindig a szemünkre hány. Igen az öreganyámat is tök imádom, főleg amikor arról kezd el beszélni, hogy "milyen problémás vagyok" meg "úgy nézek ki, mint egy idióta ezzel a hajjal". Nem is beszélve az apámról, aki konkrétan átnéz rajtam. A húgom meg olyan amilyen. Egyfolytában pasizik, és ami a legrosszabb, hogy még sikerül is neki, mert hogy igen, eléggé szép. És a fiúkkal csak játszadozik. Egyszer együtt van valakivel, aztán dobja, jön egy másik, aztán azt is dobja, és jön vissza az első. Na igen, ezért van bűntudatom. Ott kellett volna lennem mellette, és felkészíteni az életre. Lehet, akkor minden máshogy lett volna. De mivel az időt nem lehet visszaforgatni, azt már soha nem tudjuk meg, mi lett volna ha...
Efféle gondolatok kavarogtak a fejemben, amikor Kendall megállított.Hogyan veszi észre mindig amikor valami bajom van?
- Mi van veled ma? Nemrég még mosolyogtál, most meg olyan fejet vágsz, mintha elment volna az életkedved.
- Csak gondolkoztam.- erőltettem egy mosolyt az arcomra. És igaza van. Miért is vagyok szomorú? Nincs anyám. Nincs apám. Nincs testvérem. Na és? Miért azt nézem amim nincs? Inkább a jót kéne látnom. Vannak igaz barátaim, akik pótolják a családomat. Mire van még szükségem? Semmire.- De csak hülyeségek.

- Akkor jó- nézett a szemembe mosolyogva. De ez csak egy pillanatig tartott, mert már indult is Logan után.
- Hé!- kaptam el a karját.- Köszi.
- Mégis mit?- kérdezte, mert nem igazán értette, hogy ezt most mire is mondom.
- Ha te azt tudnád...- nevettem. És ezt tényleg így gondoltam, mert csupán egy mondatától felvidultam.
Otthon indulás előtt még gyorsan felvettem egy leginget (azért, hogy ne nézzek ki olyan hülyén rövidgatyában és korcsolyában) és beleraktam a korim egy sport táskába.
- Megyünk?- kérdeztem a többiektől az ajtóban állva.
- Mindjárt, csak Kendall még nem ért vissza- válaszolt Greg.
- Hova ment?- érdeklődtem.
- Azt mondta elugrik valamiért, de siet vissza- mondta Logan. És miután Logan ezt kimondta, belépett az ajtón az emlegetett szamár is.
- Mehetünk- jelentette ki ünnepélyesen Kendall. Lent a parkolóban, nem találtam sehol a kocsiját, amire azért szükségünk lett volna, mert gondolom senki sem akart buszozni.
- Mivel megyünk?- kérdeztem hunyorogva, mert a nap éppen a szemembe sütött.
- Tádááá!- mutatott egy 9 személyes kisbuszra Kendall.
- Ezt meg honnét szerezted?- ámult el Míra.
- Kölcsönvettem a menedzserünktől.
- Tehát elloptad- egyszerűsítette le James.
- Ki minek nevezi- nevetett  Kendall. A korikat bedobtuk a csomagtartóba és beszálltunk a kisbuszba. A felállás az volt, hogy Kendall vezetett, én mellette ültem elől, a középső sorban Carlos, Greg és Ádám, leghátul pedig James, Míra és Logan. Pár perc alatt olyan hangzavar keletkezett, hogy a saját hangomat alig hallottam. Alapból hangosan szólt a zene a rádióból, és még ehhez jött az, hogy Carlos és James megint veszekedett, én Mírával próbáltam kommunikálni, Logant pedig Greg és Ádám piszkálta azzal, hogy összeborzolták a tökéletesen beállított haját, Kendall pedig próbált minket fegyelmezni, így ő is üvöltött. Végül már én is próbáltam csendet teremteni, ami egy megafonnal sikerült, amit az ülés alatt(!!) találtam. Beindítottam rajta a szirénát, ami meglehetősen hangos volt. Erre mindenki elhallgatott.
- Köszönöm- mondta Kendall. Válaszul csak rámosolyogtam. Istenem mennyit mosolygok csak úgy, mióta itt vannak a fiúk. Ezt váltja ki belőlem a szerelem.
- Ez azzz! Megtaláltad a megafonom! Hol volt? Már hiányzott. De a sisakom jobban hiányzik- váltott át Carlos hirtelen boldogból szomorúra és elkezdett szipogni.
- Itt volt az ülés alatt. De milyen sisakról beszélsz?- kérdeztem, miközben hátraadtam neki a megafonját.
- A sisakom, ami a sorozatunkban is mindig rajtam van, de valaki- nézett itt szúrós szemmel Jamesre,- LA-ban hagyta.
- Állj! Nektek van sorozatotok is?- kerekedett el a szemem.
- Nem igaz, hogy nem láttad még a sorozatunkat!- háborodott fel Logan.
- 2 napja azt se tudtam, hogy léteztek!- röhögtem.
- Jogos. De a sorozatunkat akkor is látnotok kell. Majd ha hazaértünk megnézünk egy pár részt- mondta Kendall.
- Megbeszéltük!- kiabált előre Míra. Az út további részében én zenéthallgattam (Avril Lavigne egyik albumát végig hallgattam). Végül mire odaértünk teljesen bealudtam. A fiúk pedig viccesnek találták, hogy a megafont a fülemhez rakták, és annak a szirénájával keltettek, amikor odaértünk. Nem volt a legjobb ötlet a kezükbe adni.
- Köszi az ébresztést, de ennél még az is jobb lett volna, ha megpofoztok.- dünnyögtem. És Ádámnak nem is kellett több, persze, hogy megpofozott.- Mondom ha azzal keltetek, és nem most pofoztok meg.
- Bocs, ezt nem hagyhattam ki- röhögött Ádám. Amikor bementünk a jégcsarnokba, nem lepődtem meg, hogy rajtunk kívül csak korunkbeli szinkronkorisok edzettek. Szép szinkronkorisok. Hogy mi lesz itt...
- Míra, el kell mennem WC-re- mondtam célzás képpen Mírának, hogy beszélni szereték vele. Csak ő ezt nem éppen értette.
- Menj.
- Hajh! Akkor átfogalmazom. Míra, gyere el velem WC- re.
- Ja, megyek- értette meg a helyzetet. Otthagytuk a fiúkat és elindultunk valamerre, de mivel ebben a csarnokban még soha nem voltam nem találtunk WC- t, így megelégedtünk egy takarítószertárral.
- Bepánikoltam, segíts!
- Te. Bepánikoltál. Mégis mitől?- nevetett Míra.
- Itt van egy tucat gyönyörű, szinkronkoris lány. Meg a négy fiú. A lányokat pedig nem fogja zavarni, hogy mi is itt vagyunk! Az összes egoista, azt hiszik megkaphatnak mindent! Most mond, hogy nem lennél féltékeny és dühös, ha odamenne az egyik Jameshez "barátkozni"!- mondtam talán kicsit a kelleténél hangosabban, mert Míra befogta a számat.
- Figyelj! Én odamennék hozzájuk, és megmondanám nekik, hogy ellehet húzni- próbált nyugtatni Míra, de én nem igazán figyeltem rá, mert a saját gondolataimmal voltam elfoglalva és folytattam a mondandóm.
- Te jó ég! És mi van, ha Kendallnek bejön az egyik, és a csajnak is Kendall?! Összejönnek, később összeházasodnak, meghívnak az esküvőjükre, én meg majd bőgök. Aztán amikor nem tudnak majd vigyázni a két gyerekükre, mert valami díjátadóra mennek, áthozzák őket nekem, hogy vigyázzak rájuk. Felnőnek a gyerekeik, ők ketten kiköltöznek vidékre, ahol szépen megöregednek együtt, és én már csak Kendall sírjának fogom tudni elmondani mit éreztem iránta- mondtam kicsit hisztérikusan. Mert ez megtörténhet. Vagy nem?
- Istenem! Te tényleg szerelmes vagy!- kiabálta Míra.
- Kussolj már be!- ordítottam rá én is.
- Egyébként ez lehetetlen. Alapból, csak ma egy pár órát leszünk Pesten, utána Fehérváron leszünk végig. Vasárnap a fiúk pedig mennek az ország másik felébe koncertezni, azután pedig vissza Los Angelesbe. Legrosszabb esetben a lányok koppannak egyet! Térj már észhez!- rángatott meg a két vállamnál fogva Míra. És talán igaza lehet. Így most egy kicsit megnyugodtam.
- Oké, köszi. Ez sokat segített- köszöntem meg neki.
- Mire valók a barátok, ha nem erre?- mosolygott rám Míra.